24. rész:

Bidám egy kadéttal karöltve elcsalogatják a hegy túloldalára az ellenséget. Ott tüzet gyújtanak, hogy Szolvon emberei a füst után menjenek, míg Tokmánék menekülnek. Bidám nem tudja megállni, hogy ne hagyjon üzenetet azoknak a balekoknak, akiket sikerül becsapnia. Odaírja nekik a porba: Idióták. Már előre röhög, milyen képet fognak vágni ezek a hülyék.

Aztán siet, hozza a csónakot, már a folyó partján várja őket, de azok egyre csak késlekednek. Na végre! Itt vannak már, jönnek már Jusinék. Tokmán és a hercegnő hosszan búcsúzkodik. Á, ez így nem lesz jó, siessetek már egy kicsit. Aztán megtörténik a tragédia: egy nyílvessző eltalálja Csomjongot. Bidám elveszti a türelmét, és egy marék nyílvesszőt kilő a támadó felé. Aztán huss, bele a csónakba, és huss, el innét minél messzebbre.

Egy barlangba vonszolják a lassan eszméletlenné váló hercegnőt. Bidám kiveszi belőle a nyilat, aztán megkóstolja a hegyét. Ez bizony méreg! De no para, van rá ellenszer. A kérdés csak az, hogy időben el tudják-e neki hozni?

Tokmán és ő észt vesztő iramban loholni kezdenek be a piacra. Útközben elkötnek egy lovat is, most tényleg minden perc számít. Aztán felmarkolják a gyógynövényt, és szintén vágtában sietnek vissza.

De késő! Már túl késő! Látszik ez abból is, ahogyan áll kint Álcson a barlang előtt. A hváráng szomorú, teljesen remény veszett. Tokmán kérdezgeti, hogy mi van, mi van, de nem válaszol. Szótlanul rálép a gyógynövényre, amit hoztak, ó, hát ez a válasz.

Csomjong meghalt. Bidám, habár ő nem gyászol, de most az egyszer nincs kedve nevetni. Érzi, ez szörnyűség, hiszen a hercegnő ártatlan volt. Mért kellett szegényt kinyírni?

Tokmán sír, Jusin le van törve, Álcsonnak bűntudata van. Bidám csak álldogál mellettük, egy újabb csendélet, ahol érzi, valójában semmi keresnivalója nincs ott. De nem szól, nem mozdul, lesüti a tekintetét, és részvétteljes.

Mikor Álcson kéri a csónakot, hogy azon vigye vissza a holttestet, simán odaadja neki. Elbúcsúznak a hvárángtól, aki tulajdonképpen a saját kivégzésére megy vissza a palotába, hiszen nem tudta megvédeni Csomjongot, pedig ez volt a feladata. Még egy utolsó intés, és vége.

Na de a gyászszertartás még csak most kezdődik. Tokmán teljes révületben ül, még csak próbálja feldolgozni testvére elvesztését. Bidám, aki gyakorlatias, a békákat sütögeti, hiszen valamit enni is kell. Kínálja Jusint, de ő inti, nem kell, most nem menne le neki egy falat sem. Aztán észreveszik, hogy Tokmán reszket, láza van. Jusin egyből átöleli, a testével melegíti. Szegény lány, szó szerint belebetegedett a dologba. Sajnálja őt.

Napokig ápolgatja őt Jusin, ez már biztos, a hváráng totál bele van zúgva a csajba. Bidám érdeklődve nézi a párost. Micsoda érzései lehetnek egy férfinak... ő még ilyet nem tapasztalt senki iránt. Aztán végre Tokmán felkelt, kimennek beszélgetni. Bidám nem ment utánuk, de azt hallja, hogy megint veszekednek. Áh, ezek ketten nem férnek meg egymással sehogy sem.

Jusin pedig kiteheti a lelkét a lánynak, nem úgy tűnik, mintha viszonozná az érzéseit. De nem baj, ez az ő gondjuk. Azért sajnálja szegény Tokmánt. Neki sincsenek szülei, innét tudja, milyen érzés a hiányuk. De míg neki Munno egy árva szót sem mond, addig a lányt a saját apja üldözteti. Micsoda blama, nem lenne a helyében...