33. rész:

    Hoppá, Jusin rájött, hogy mi a harmadik jelentés? Valami lehetetlen álom, amit ki sem szabad mondani. Hogyan? Egyesíteni a koreai királyságokat?! És ezt még a nagy Dzsinhüng király álma volt, de egy időben elveszett a rendelete? Micsoda történet! Munno láthatóan elégedett. De miért is? Bidámnak még csak most esett le. A három jelentés... a három HÁN! Hogy lehetett ilyen hülye, hogy nem jött rá! A mester az első kettőt megírta, de az utolsót sosem tudta befejezni. Hát akkor ezért, mert még ő sem tudta, mi ez a lehetetlen álom.

    Ezennel Jusin nyerte a második fordulót. Tokmán eljött hozzájuk, Munnoval akar beszélni. Miket nem mond ez a lány! Ő akar lenni az uralkodó, és meg fogja valósítani a lehetetlen álmot? Hát igen, amilyen okos és gyönyörű, még sikerülni is fog neki. Aztán azt mondja, már tud felelni a mester kérdésére, hogy ő mitől jobb, mint Misil. Ő reményt, álmokat fog adni a népnek. Istenem, milyen tiszta, milyen jó az ő lelke! Már most királynő, Bidám szívének királynője. Igen, teljességgel neki adja magát! Egy ilyen nőt érdemes szeretni!

    Hogy mondod, mester? Most mért beszélsz így Tokmánnal? Mért ne lehetne nő az uralkodó? Na és, ha nő, annál inkább csodálatraméltó az egyénisége! Ő nem gyengén a háttérbe húzódik, hanem küzd, és mer álmodni! Ezért nem kell őt lenézni, ő egy különleges lány! Egy elbűvölő szépség... Bidám egyetlen szerelme...

Amint Tokmán elment, Bidámnak elterelődött a figyelme. A három HÁN... A könyvek, amiket a mester ígért neki gyerekkorában. Munno azt mondta, sokat kell tanulnia, mire megkaphatja. És ő sokat tanult, mindent elsajátított a mestertől, mégsem kapta meg. Ez nem ér! Azok a könyvek az övéi! Ő fogja megvalósítani a lehetetlen álmot, hogy Tokmán örüljön. A lány boldogsága most már mindennél fontosabb lett neki.

    Amint a mester elment valahová, Bidám cselekedett. Elment a szentélyhez, és azt hazudta a papoknak, hogy Munno küldte, hogy vigyen el neki egy könyvet. Beengedték, ő pedig kutakodni kezdett a mester ládájában. De a 3 HÁN nincs sehol, hiába kereste. Helyette viszont talált egy feljegyzést arról, hogy a mostani király nagybátyjának (aki előtte volt a trónon, csak elűzték) volt egy fia. Furcsa, hogy ennek a fiúnak a születési dátuma megegyezik az övével. Gyorsan lemásolta a nevét egy papírra, és eldöntötte, tovább fog kutakodni.

    Ahogy sétált, eszébe jutott egy ötlet. Szedett a réten virágot, és elment megkeresni Tokmánt. A hercegnő a gyakorlótéren állt, Jusint nézte, miközben harcolt. Áh, igen, készül a kardpárbajra, a harmadik megmérettetésre. Nem is ez a gond, hanem ahogy Tokmán tekint rá... Bidámnak egy pillanatra görcsben állt a gyomra a féltékenységtől. Még soha nem érzett ilyet. Mitől jobb Jusin, mint ő? Semmivel! Tokán mégis odáig van ezért az ostoba hvárángért.

Áh, végre Tokmán észrevette! Bidám szégyellősen rámosolygott, és gyorsan átnyújtotta neki a virágokat, mielőtt inába szállt volna a bátorsága. Amikor még hozta őket, nem tűntek ilyen jelentéktelen, fonnyadt kóróknak, de most mégis azt érezte, hogy Tokmán többet érdemelt volna. Oh, vajon örülni fog egyáltalán neki? Vagy megsértődik? A fenébe, a harchoz jobban ért, mint az udvarláshoz!

De az Istenek kegyesek voltak hozzá, mert Tokmán elmosolyodott. Örült a virágoknak, Bidám pedig örült, hogy örül. Micsoda megkönnyebbülés, tetszettek neki, elfogadta őket. Bidám hányaveti módon megjegyezte, hogy fogalma sincs miért, de a lányok szeretik a virágot. Tokmán megköszönte, és azt mondta, hogy Bidám az egyetlen, aki lánynak tekinti őt. Ha már így meglágyította a szívét, akkor Tokmán esetleg megengedhetné neki, hogy bejárása legyen a királyi könyvtárba. Azt füllentette, hogy nagy a tudásvágya, azért akar oda bejutni. A lány simán megengedte neki.

Bidám boldogan sietett a könyvtárba, elérte, amit akart. Gyorsan rávetette magát a könyvekre. A nevet, amit feljegyzett magának, az alapján keresgélt. Rá is bukkant, aztán úgy ledöbbent, hogy percekig csak pislogott. Ő a trón-fosztott Dzsindzsi király és... MISIL eldobott közös gyereke? Az ellenség az anyja? Az a hidegvérű asszony az az álomkép, amit idáig dédelgetett magában? Az a nő, aki a hatalomért elhagyta őt?

    Szinte sokkos állapotban botorkált ki a könyvtárból. És kivel futott először össze? Mi sem természetesebb, Misillel. Vajon ő tudja, hogy a gyermeke? Ha tudja, hát az elég nagy szívtelenség volt tőle, mikor majdnem kivégeztette a főtéren. De ha neki sincs tudomása róla... Nem volt ideje ezen tovább gondolkozni, mert épp elhaladt mellett a kíséretével. Bidám félreállt az útjából, és igyekezett uralkodni az arckifejezésén, bár attól tartott, a szeme elárulja őt.

    És valóban, Misil megtorpant előtte. Visszafordult, és ránézett. Bidám visszanézett. Az asszony elmosolyodott, és azt mondta Bidámnak, milyen ügyes és okos fiú ő. Bidám azt válaszolta, félig sem olyan ügyes, mint Misil asszony. Aztán elmesélte neki, hogy a mestere szerint Misil attól ilyen hatalmas, mert lelkiismeret-furdalás nélkül tud ölni, és senkit sem enged közel magához. Misil elmosolyodott, azt kérdezte a fiútól, ő hogy van ezzel. Ő érez sajnálatot a meggyilkolt emberek iránt? Bidám felnevetett. Ugyan, ő előbb megöli őket, aztán ráér értük bánkódni. Misil elkomorodott. Ha Bidám ilyen kijelentéseket tesz, akkor legalább ne ilyen teli szájjal nevetve mondaná. Bidám gúnyolódva eleresztett egy olyan félmosolyt, amit idáig az anyjától látott. Akkor hogy nevessen? Így? Misil felháborodva ott hagyja őt.

Bidám hazament Munnóhoz, aki ordítozva fogadja őt. A mester tudni akarja, hol volt eddig Bidám, és mért kutakodott a ládájában. A fiú nem ijed meg, most az egyszer nem alázkodik meg előtte, sőt, felhánytorgatja neki, hogy azok a könyvek őt illetik, neki ígérte, akkor mért nem adja oda neki. Aztán felteszi a leglényegesebb kérdést: Hogy van az, hogy a mester fél a tanítványától? (ezt arra értette, hogy gyerekkora óta utálja Munno, mert Bidám élvezetét leli a gyilkolászásban.) A mester nem válaszol, teljesen ledöbbentette, hogy Bidám dacolni merészel vele. A fiú elsírja magát, és bevallja neki, ő mindig is apjaként tisztelte és szerette Munnot, pedig tisztában volt vele, hogy nem ő az apja. És mit kapott érte cserébe? Még egy ölelést sem. Miután beolvasott mesterének, elszalad.

Bidám egyedül, magányosan sétálgat a sötét utcákon. Este van, még sem akar visszamenni Munnóhoz, hogy legyen hol lehajtania fejét éjszakára. Nem, a mester elárulta őt. Mért nevelte fel egyáltalán? Hiszen Misil fia, az ellenség gyermeke! Talán sajnálatból? Vagy azért, hogy ő legyen az eszköz, mellyel bosszút állhat Misilen? Végig az anyja ellen akarta fordítani? Mi volt a célja?!?! Mert az a kifogás, hogy őt akarja megtenni a 3 HÁN mesteréve, az hazugság volt. Amivel még kis fiú korában hitegette, hogy tanuljon és meg lesz a haszna, mind-mind hazugság volt. Ha így lett volna, akkor most odaadná a könyveket. De nem adja, mert nem bízik benne, csalódott benne. Hogy mondta? Nem az, akinek hitte! Hát igen, túlzottan hasonlít Misilre. Arra az átkozott kőszívű némberre, aki eldobta őt!

    Bidám egyszer csak összerogyott az utcán. Még soha életében így nem szenvedett. Olyan fájdalom volt ez, olyan mélyről jövő kín... Elhagyták! Az anyja is és a mester is. Őt senki sem szereti. Tokmán után is hiába vágyakozik, Jusinért van oda. Miért? Miért? Miért? Miért?

Sokat vergődik, szó szerint ordít, szenved, megállíthatatlanul zokog. Aztán lassan elcsitul minden. A fájdalom lassan átformálódik valami mássá. Elhatározássá. Igen, megmutatja nekik! Félredobták, mint egy értéktelen kacatot? Nem! Meg fogja mutatni nekik, hogy mit veszítettek! Bidám nem szemét, hanem egy ember, akinek ugyanolyan jogai vannak, mint másnak! Bidám mostantól ki fogja vívni a neki járó tiszteletet!

Felállt, első útja Tokmánhoz vezetett. Misil és Munno veszett ügy, de talán a lánynál még lehet esélye... Most csak ő számít! Ha látja rajta a hercegnő, hogy hűen szolgálja, hogy mindenre képes érte, akkor egy napon viszonozni fogja a szerelmét.

Tokmán csodálkozva néz fel rá, mikor megjelenik nála. Bidám nem mond neki semmi mást, csak egy mondatot: Megígéri neki, hogy Jusin lesz a parancsnok.