37. rész:

    Bidám elmegy Munnóhoz, most már tényleg tisztázni akarja vele a dolgokat. Letérdel elé az utcán és megígéri neki, hogy meg fog javulni, jobb ember lesz, csak adja neki a könyveket, Jusin helyett. A mester nem enged, inkább arra kéri még egyszer utoljára Bidámot, hogy tartson vele, felejtsen el mindent, és menjenek el együtt innét. Bidám sírva fakad, bevallja, hogy nem képes lemondani a hatalomról, és arról az álomról, amivel gyerekkora óta kecsegteti. Munno nem érti meg őt, megharagszik rá, és kitagadja. Lehordja a fiút mindennek: hogy pont olyan, mint Misil, aki hidegvérrel tud ölni, és mindenre hajlandó a hatalomért. Aztán ott hagyja őt, de előtte megparancsolja a katonáknak, hogy soha többé ne engedjék be hozzá Bidámot.

    Bidám napokig kint él a szabadban, és egyre csak gondolkodik. Gondolkodik és gondolkodik, miközben tüzet rak, hogy süssön magának egy szárnyast. Ám éhségét is fölülmúlta a benne dúló érzelmi vihar, mert már csak arra eszmélt fel, hogy a túl sütött csirke alatt összeroppan a faág, és beleesik a tűzbe. Ám meg sem mozdul, továbbra is csak meredten bámulja a levegőt.

    Mit tegyen most? Arról ne is beszéljünk, mennyire fájt neki a mester elutasítása, de azt még túléli. Kemény csávó ő, nem fog ilyesmiket sírva fakadni! Hanem a könyvek... ha Jusin kezébe kerülnek, soha nem adja vissza neki, ez biztos. Jusiné a dicsőség, ő lesz a 3 HÁN ura, övé lesz Tokmán. A francba, most mindent elveszíthet, ha nem tesz valamit!

    Szálljon szembe a mesterrel? Mért is ne? Hiszen Munno elárulta őt. Kitagadta! És a mester utálja őt, mert olyan, mint az anyja. Az a szívtelen, kegyetlen asszony! Már csak azért szívesen bántaná őt, hogy Misilhez merte hasonlítani. Igen, az ő fia, de Misil eldobta őt!

    Bezzeg a mester felnevelte, és mégse szereti. Bidám nem érti, őt mért nem szereti senki. Ez az ő sorsa? Vagy ő tett olyat, amitől megszerethetetlen? Jusin olyan könnyen kap mindent... Bidám utálta magát, amiért az ostoba Jusin helyébe szeretett volna lenni.

    De nem, ki fogja ő vívni, hogy szeressék, és csodálják! Jusin pedig elmehet a francba! A mester is elmehet oda! Misil pedig nem sokára meg fogja minden bűnét bánni, ha összefog Tokmánnal, és legyőzi őt. Igen, most már ideje bekeményítenie!

    Tudta, hogy melyik úton fog jönni Munno. Ott várt rá türelmesen. Aztán végre feltűnt a mester. Oh, szóval befejezte a harmadik részt is! Igen, ott vannak a könyvek a kezében, egy kis csomagban. Viszi már, viszi Jusinnak. Hát akkor most lesz nagy meglepődés, mert Bidám nem engedi! Elállta Munno útját, aki megtorpant előtte.

    A mester elsőnek csodálkozva néz rá, aztán lassan elkomorodik. Látja a fiún az elszántságot. Inti neki, hogy álljon arrébb. Bidám ellenkezik. Ráordít a fiúra, hogy engedje tovább. Bidám azt válaszolja, előbb ölje meg őt, de akkor sem fogja annyiban hagyni az ügyet.

    Munno lassan a plafonon van, olyan ideges lett. Semmi sem tudta annál jobban felhúzni, mint mikor a tanítványa dacolni merészelt vele. Azt vágja a fiú fejéhez, hogy olyan, mint egy markolat nélküli rossz kard. Aki használni akarná őt, az megsebzi magát vele. Jó volna, ha lenne valaki, aki Bidám markolatává válhatna. De ha nincs ilyen ember, akkor neki kell kettétörnie a pengét.

    Bidám ebből az egészből csak annyit fogott fel, hogy a mester ketté akarja őt törni. Micsoda? Tényleg hajlandó volna őt megölni? Egy apa, ki felnevelte a fiát, sosem mondana ilyet... Hát ebből is látszik, Munno sosem szerette őt. Nem a sajátjának, hanem egy idegennek, Misil gyűlölt fiának tekintette. Ellenségekké váltak! Bidám azt hitte menten meghasad a szíve, mikor meghallotta, hogy a mestert ennyire nem érdekli őt. Nehezen nyelt egyet, a könnyeit alig tudta visszatartani. De aztán felmelete a kezét, és rámutatott Munnóra. Te! Ha harcot akarsz, hát legyen!

    Kardját kirántotta hüvelyéből, és egy irtózatos küzdelem vette kezdetét. Sokáig úgy tűnt, egyikük sem bizonyul jobbnak a másiknál. Összecsaptak, de túlságosan jól ismerték egymás mozdulatait. Tudta, hogy ha ideszúr, a mester hogyan fog reagálni. Ha pedig oldalra dől, azzal sem csaphatta be, hiszen Munno tanította ezekre a trükkökre. Ennek ellenére összeszedte minden tudását, és a legjobb formáját hozta harc közben. Kellett is nagyon odafigyelnie, hiszen a mesternél jobb kardforgatóval még sosem találkozott.

    Már mindketten kezdenek fáradni, mikorra felismerik, húzhatják a végtelenségig ezt a harcot, egyikük sem fog győzni. Aztán a mester eldobta a kardot, és kezeivel körözni kezdett a levegőben. Hé, hé várjunk csak! Mi ez, a csí-ütés?! Azt a csí-ütést akarja bevetni ellene, amit ő vetett be Bodzsong ellen? Bidám ettől rohadt dühös lesz. Ordítva rárohan Munnora, aki könnyedén kivédi csapását. Aztán egy furcsa süvítés a levegőben... Egy madár szállt el mellettük? De nem, meglátja mestere nyakában a kis nyilat. Munnót meglőtték? Ki? Hol? Kétségbeesetten néz körül, de nem lát senkit se a közelükben. Aztán a mester egy nyögéssel összerogy mellette.

    Bidám eldobja a kardot, és rémülten letérdel mellé. Méreg! A nyíl mérgezett volt! Orvost! Orvost kell kerítenie azonnal! Munno meg fog halni, ha nem viszi el egy orvoshoz. Felkapta a mestert vállára, és gondolkodás nélkül szaladni kezdett vele vissza a városba. A francba, túl messze vannak! Vajon oda fog érni időben? Nem, arra nem is szabad gondolnia, hogy...

Megbotlott egy gyökérben, és Munnoval együtt belezuhantak a búza közé. Már épp állna fel újra, mikor a mester inti neki, hogy hagyja, ne menjen. Lehúzza maga mellé Bidámot, aki nem hajlandó még feladni. Munno viszont nem engedi, hogy továbbvigye. Nem, neki ezennel befellegzett. Tudja, érzi, itt a vég.

    Bidám sírva nézi haldokló Munnot. A mester búcsúzkodni kezd tőle. Ebben a pillanatban már nem számít, hogy az előbb egymás ellen küzdöttek, hogy egymás halálát akarták. Nem, a harag elmúlt, és felszínre törtek az idáig elfojtott érzelmek. Bidám újra gyermekké változott, akinek az egész világot a mester jelentette. Munno újra gondoskodó apa lett, aki éveken keresztül szemlélte a kis Bidám cseperedését.

    A mester azt kérdezi a tanítványától, mért hagyta ott a könyvet, mért őt kapta fel. Bidám nem tud válaszolni, torka elszorult, még soha életében nem rettegett annyira semmitől, mint most, hogy látnia kell Munnót meghalni. A mestert irtózatos fájdalmak gyötörhették, ahogy a méreg egyre terjedt a szervezetében, ennek ellenére még mindig próbált valamit mondani a fiúnak. Ráteszi tenyerét gyengéden Bidám arcára, úgy érinti őt meg, mint amire a fiú gyerekkora óta vágyott. Munno bocsánatot kér a tanítványától, hogy nem volt jó mestere. Bidámnak végig igaza volt, valóban félt a számonkéréstől. Hiszen ahelyett, hogy elnyomni igyekezett jellemét, akár fejleszthette is volna. De nem, vak volt, és most már késő felismernie: Bidám valójában nemes lélek. Bárcsak jobban bízott volna benne... Bidám zokogva csóválja a fejét. Megbocsát neki, elfelejt mindent, már semmiért nem haragszik rá.

    A mester kiveszi ruhájából a levelet, melyben Bidám sorsáról végrendelkezett. Odaadja a fiúnak, és kéri, tartsa be a végakaratát. Azt mondja neki, legyen belőle hváráng, szolgálja Jusint, és emelje trónra Tokmánt, Bidám lesz az ő helyettese a palotában. Aztán Munno feje hátracsuklik, meghalt. Bidám sokáig fel sem fogja, csak szorítja őt magához. Úgy ringatja karjában a mester testét, mint egy gyermeket. Könnyes szemekkel néz maga elé, aztán félve megkérdezi: Mester? Nem kap választ. Már soha többé nem kap választ. Munno elment.

    Még semmi sem esett ennyire nehezére, mégis eltemette a mestert. Soha senki nem tudhatja meg, mi történt itt az előbb. Egyértelmű, hogy az emberek azt hinnék, hogy ő ölte meg Munnót. Senki nem hinne neki, ha azt állítaná, hogy valami orvgyilkos a tettes, hiszen rátámadt a mesterére. Nem, ez már örökre az ő titka marad!

    Amint végzett, sokáig csak álldogált ott. Úgy gyötörte a veszteség, hogy abba majdnem belepusztult. Szemeiből megállás nélkül csorgott a könnye. Munno... elmentél, itt hagytad Bidámot. Most mihez kezdjen szegény gyermek? Innentől kezdve magának kell gondoskodnia önmagáról. Már nem lesz ott többé senki, aki vigyázna rá, aki terelgetné az úton, vagy akár megszidná, mert rosszat tett. Nem, innentől kezdve felnőtt férfi. És vagy helyt áll ebben a világban egyedül, vagy máris feladhatja, mert most már nincs kibe kapaszkodnia.

    Lassan összeszedte magát, és visszament a városba. A palotában fura tekintettel néztek rá az emberek. Vajon sejtik, mit tett? Vagy olyan hatalmas a bűntudata, hogy már beképzeli a dolgot? Azt hiszi, ujjal mutogatnak rá a többiek, pedig csak a szokásos figyelmet kapta, ami azóta övezi, hogy betörte a kaput, és helyet csinált magának a hvárángok között. Nem tudta, mindenesetre igyekezett közönyös arccal sétálni közöttük.

    Tokmán amint meglátta őt, azt kérdezte, hol volt idáig. Napokig nem hallott róla senki semmit. Mit csinált? És hol a mester? Bidám hatalmasat nyel, mikor meghallja Munno nevét. Aztán vesz egy levegőt, és kiböki a betanult szöveget: A mester elment a hegyekbe. De itt hagyta őt, mint helyettesét. Ha nem hiszik, itt van a levél, amit Munno saját kezűleg írt.

    Átadja a levelet a lánynak, aztán helyet foglalt a többiek között. Ő mostantól idetartozik, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg. Mégis ahogy ott ült, alig bírt az emberek szemébe nézni. Azok érezhetően az új hírt próbálták feldolgozni: A mester megint elment? Miért? Ha tudnák...

    Este Bidám vadászni indult. Még Munno sírjánál döntötte el, hogy meg fogja keresni a gyilkosát, és megöli őt. A nyomok az egyik házba vezetik. Könnyedén levágja az ott őrködőket, aztán továbboson. Bent ég a villany. Szóval ott lesz az orvgyilkos megbízója... Összefut Hjomdzsonggal, akinek a nyakához odateszi a kardot. Csak ennyit kérdez tőle: hol vannak a könyvek? Amaz szótlanul egy szoba felé mutat. Bidám megpillantja a papírhalmokat az ajtó előtt. Odamegy, és felveszi. Nahát, ez egy lap a 3 HÁN könyvéből! Valaki papírmasénak meri használni?! A mester életének fő művét így eltékozolni?! Mit képzel ez az alak?!