51. rész:

    Az anyja meghalt! Meghalt! Misil öngyilkos lett őmiatta! Mert Bidám nem hagyott neki más választást! Megzsarolta, hogy adja fel. Pedig végig tisztában volt vele, hogy ha Misil feladja, az egyenlő számára a halállal! Milyen ember ő?! Milyen alávaló ember?! A mester halála is az ő lelkén szárad, de most már Misilé is. Két ember, akiket szeretett, és mégis megölte őket!

    Bidám a bűntudattól hajtva egyre csak rohant. Elkötötte az egyik katona lovát, és elvágtatott. Jusin utánakiáltott, de nem érdekelte. Aztán hallotta, hogy követni kezdte. Még gyorsabb vágtára sarkantyúzta a lovát. Már fent jártak a hegyen, mikor Jusin ráugrott, és mindketten kiestek a nyeregből, le a földre. Ott aztán birkózni kezdtek. Jusin nem akarta bántani, csak azt akarta, hogy ne meneküljön tovább. De Bidám akkor is tovább akart menni. Adott pár jobb egyenest Jusinnak, és mikor látta, hogy azután sem áll le, megmutatta neki a kardját. Mi van Jusin? Meg akarsz halni? Rendben, Bidám szívesen tesz eleget a kérésednek!

    Hogy ez hova fajult volna, nem derült ki, mert ekkor Tokmán megérkezett. A lány leszállt a lováról, és keményen rászólt Bidámra. Most beszélni fognak! A fiú bólint. Igen, igaza van. A hercegnő megérdemli, hogy magyarázatot adjon. Ideje végre nyíltan beszélniük. Még akkor is, ha ezzel az utolsó embert is elveszíti, akit szeretett.

    Jusint hátrahagyva felmentek a hegy legtetejére. A csodás kilátást észre sem véve, csak egymás tekintetét kutatták. Bidám legtöbbször lesütötte a szemét, de Tokmán nem hagyott neki többé kibúvót. Azonnal rátért a tárgyra.: ,,Ki neked Misil? És most már ne hazudj! Ott álltál, és sírtál érte! Tudom, hogy van köztetek valami! Rokonod talán?"

    Bidám nagy nehezen bevallja, Misil az anyja volt, de eldobta őt még gyerekkorában. Tokmán levegő után kapkod. Hátratántorodik, láthatóan ilyesmire nem is számított. Bidám szemeibe újra gyülekezni kezdtek a könnyek, de most szégyellte őket. Nem akart a lány előtt sírni. Szégyent érzett, és mérhetetlen fájdalmat. Kimondta végre az igazságot, de nem hogy megkönnyebbült tőle, hanem csak most hatalmasodott el rajta igazán a szenvedés.

    Tokmán végre magához tért a meglepetésből, mert újra megszólalt.: ,,Ezt mért nem mondtad idáig? Oké, azt elismerem, hogy valóban nem könnyű egy ilyet bevallani. Ha az embert eldobták, azt nem szívesen mondja el... soha... senkinek. De nekem elárulhattad volna! Én megértettelek volna!"

    Bidám torka összeszorult, de nyel egyet. Mindenhová néz, kivéve Tokmánra. Aztán végre felemeli a tekintetét. De szemében olyan kín égett, hogy attól már a lány sem jutott szóhoz. Bidám lassan beszélni kezd.: ,,Misil sosem ismert el engem fiának. Akkor én... akkor én hogyan állíthattam volna azt magamról, hogy a fia vagyok? Megtagadott engem! Ha ezen felül megpróbált volna megölni engem, az számomra könnyű és egyszerű lett volna. De így... Így fájdalmas volt, és nagyon nehéz."

    Tokmánon látszik, hogy együtt érez vele. Közelebb lép hozzá, hangja olyan lágy lesz, mint egy simogatás. Újra felteszi Bidámnak a kérdést.: ,,De előttem mért titkoltad?" A fiú nem bír válaszolni. Annyira elönti a kétségbeesés, hogy megint majdnem elfutott. De nem, ideje szembenézni azzal, amit a sors tartogat számára! Ha Tokmán ezek után ellöki őt, kénytelen lesz tudomásul venni. De akkor is... tartozik végre neki ezzel a vallomással, amit egy ideje már magában tart.

    Ránézett a lányra, és most tekintetével teljesen lecsupaszította lelkét előtte. Tessék! Íme, ez vagyok én! Azt mondta neki.: ,,Féltem. Féltem attól, hogy ha elárulnám neked, akkor számodra is értéktelenné válnék!" Ekkor Tokmán valami olyasmit tett, amiről idáig csak álmodozni mert, de sosem hitte volna, hogy megvalósulhat: MEGSIMOGATTA AZ ARCÁT!

    Bidám lélegzete elállt, csak bámul a lányra. Nem mozdul, nehogy azzal elijessze őt. Tokmán gyengéden átöleli őt, mire a fiú lassan, nagyon lassan felemeli a kezét, hogy szintén átkarolja szerelmét.

    Micsoda érzés! Leírhatatlan... Életében először átölelheti Tokmánt. És a lány kezdeményezett! Ami nagy szó. De Bidám nem ringatta magát tévhitekbe. A hercegnő maximum csak sajnálja őt, de nem szereti. Átérzi a fájdalmát, vigasztalja őt, hiszen mindketten eldobott gyermekek. Szüleik lemondtak róluk, mert a trónt fontosabbnak tartották. Ez köti össze őket, nem a szerelem. Bidám ennek ellenére reménykedve szorítja magához kedvesét.

    Ám a pillanat elszáll, és Tokmán hátrébb lép tőle. A lány mondani akar valamit, de megzavarták őket. Ki az az ember, aki lóháton közeledik? Csak nem... Csilsuk?! Hát ez meg hogy kerül ide?! Bidám előrántja kardját, mikor látja, hogy az az őrült ember rájuk támad. Csilsuk eszelős tekintettel leugrik, és még lába nem érte a talajt, mikor a levegőbe Bidám kivédte az első csapását.

    Irtózatos küzdelem vette kezdetét, ahol egyre csak Tokmánt kellett védenie, ugyanis Csilsuknak ő volt a célpontja. Becsületesen bevallja, vesztett volna, ha nem jön Jusin a segítségükre. De ők ketten együtt, térdre kényszerítették Csilsukot. Aztán megölték, amiért a hercegnő életére akart törni.

    Alig értek le ők hárman a helyről, már jött is a szörnyű hír. Siessen, Tokmán azonnal siessen a királyhoz, mert az apja haldoklik. Egy újabb szomorú esemény... Másnap temetik Misilt és a királyt. Bidám nem nyughat, valamiért érzi, még el kell utoljára mennie az anyjához. Minden bizonnyal nem lesz szívesen látott vendég, de elviseli az emberek haragját, hiszen megérdemli. Megérdemli, mert ő Misil valódi gyilkosa.

    Az anyja lakosztályába megy először. Hádzsongot találja ott, amint anyja tükrét maga elé tartva zokog, fennhangon jajgat Misilért. Szegény ember... a gyászt mindenki másképp viseli, de az tényleg kemény lehet, ha valaki ennyire össze van törve, hogy a saját anyja temetésére sem bír elmenni. Bidám szótlanul nézi őt egy darabig. Hádzsong végre észrevette őt. Felháborodottan ordítozni kezd, felpattan, és majdnem Bidám torkának ugrik, hogy takarodjon innét, de Szolvon közbelép. Lefejti róla Hádzsongot, és csak ennyit kérdez tőle: Anyádat jöttél meglátogatni? Bidám szótlanul bólint.

    Szolvon elvezeti Misil oltárához, ahol Bidám gyújt érte egy gyertyát. Szótlanul álldogálnak egy darabig, de aztán Szolvon beszélni kezd. Azt mondja, azt a levelet, Misil mindig is neki szánta. Az anyja tudta, Dzsinhüng király parancsa egyetlen embert illet meg, azt a fiút, akit elhagyott. Mert úgy érezte, senkinek sincs joga ítéletet mondani felette, csak is egyedül Bidámnak. És Bidám megtette, de ezért Misil nem haragszik rá.

    Aztán Szolvon rátér Misil végakaratára. A fiú gúnyosan horkant egyet, mire Szolvon megragadja, és jól megrázza őt. Nem, ne merjen dacolni vele! Misil eldobta magától az életét, és Szolvon szívesen utánahalna, de nem teheti. Nem teheti, mert Misil megparancsolta neki, hogy űrjön. Tűrje a megaláztatásokat, tűrjön el mindent, ami rá és családjára vár, aztán csináljon Bidámból királyt.

    A fiú megrendülten néz Szolvonra. Ez volt az anyja öröksége? Misil... Misil mégis csak szerette őt? Királlyá akarja emelni, hogy megkaphassa azt, amire a legjobban vágyik: Tokmánt? Soha, senki (még Munno se, pedig ő aztán ismerte valódi, hataloméhes természetét) nem adta meg neki a lehetőséget arra, hogy kiteljesedhessen. Hogy uralkodhasson. Hogy az övé legyen minden. De Misil megadta neki.

    Amint letelt a három napos gyász, az következett, ami elmaradhatatlan volt: a büntetés kiosztás. A bosszúra éhes Csuncsuval az élen szinte mindenki Misil családjának és támogatóinak a fejét követelték. Tokmán viszont nem engedett nekik. Nem, Misil végül is betartotta a megállapodásukat. Feladta a harcot, hogy a hívei megmenekülhessenek. Az, hogy Szokpum és Csilsuk öntörvényűen fellázadt, az egy teljesen más tészta. Nekik kettőjüknek ki is tűzi a fejüket a várkapura. De mindenki máson kegyelmet gyakorol egészen addig, amíg azok többé nem fordulnak ellene.

    Összehívatja Szolvont, Miszenget, Hádzsongot, Szedzsongot és Bodzsongot. Azok letérdelnek elé, úgy várják az ítéletét. Tokmán elmondja nekik, hogy megfosztatnak földjüktől, rangjuktól, és mostantól engedelmességgel tartoznak neki. Amazok megköszönik, hogy ilyen könyörületes volt hozzájuk, és felesküdnek Tokmánnak. Igen, Misil jól látta a dolgot. A hercegnő meghagyta a családja életét.

    Aztán Tokmán Bidámot hívatja magához. A fiú megy, bár egy ideje lehajtott fejjel járkál az utcán. A többiek össze súgnak a háta mögött: ,,Misil fia!" Hm, milyen gyorsan terjed a pletyka! Bidám dühében összeszorítja az állkapcsát, de nem fordul vissza, és nem védekezik. Igen, ő Misil fia, és mostantól mint egy bélyeget, úgy kell magán viselnie ezt a szégyenfoltot, de nem érdekli... Mindaddig nem érdekli, amíg Tokmánt sem érdekli.

    Megáll a hercegnő előtt, és várja, hogy az mit szól. A lány így kezdi: ,,Tudom, hogy nálad van a levél. Azt is tudom, hogy felhasználtad Misil ellen. És... és köszönöm! Ha te nem fenyegeted meg anyádat, akkor sosem adta volna meg magát. De szerencsére meggondolta magát, mert látta a fia szívét. Misil egyedül teérted állt le."

    Bidám azt sem tudta, ehhez mit szóljon. Lelkében a bűntudat még mindig úgy mart, mintha sav lenne, de legalább Tokmán már érti, tudja, hogy szereti őt, és hogy mindent csak őmiatta csinált. Végig az ő oldalán állt. Még a saját anyját is halálba kergette, de a hercegnőt akkor sem hagyta el.

    Tokmán bólint. Épp ez az, amiért még mindig bízik benne. És ha Bidám hajlandó rá, akkor még mindig lehet a védőrség vezetője, úgy ahogy nem rég megbeszélték. Feladata az lesz, hogy elkapja a palotában élő kémeket, és esetlegesen Misil híveit, akik bosszút terveznének. Ez egy teljesen új és különálló szervezet lesz, ami csak neki tartozik felelősséggel. Mindent, amit jelentenie kell, azt csak Tokmánnak közvetlenül. Bidám érti, és vállalja a feladatot. Ám a lány még nem mondott el mindent.

    A védőrség Misil családjából fog állni. Őket kell felügyelnie, és az élükre állni. Ha úgy látja, hogy a hatalomra törnének, leállítani. Hőbörgésüket, lázongásukat visszafojtani. Ez úgymond egy plusz feladata lesz. Képes lesz rá? Bidám bólint. Mért ne? Bár nem lesz könnyű feladat.

    Bidám rögtön megy is, hogy bemutatkozzon Misil családjának hivatalosan. Egy fekete toll-legyező mögé bújva lép be, aztán leleplezi magát előttük. Amazok meglepődnek, hiszen idáig nem is tudták, ki lesz a főnökük, vagy hogy egyáltalán miből áll ez a védőrség. Bidám most felsorolja nekik a szabályokat. Mindannyiuk kötelesek lesznek neki jelenteni, stb... Hádzsong egyszer csak háborogni kezd, hogy ő bizony nem fog Bidámnak dolgozni, bla-bla-bla. Bidám addig nem is szólal meg, amíg Misil neve fel nem merül. Akkor aztán felkapja a fejét, és ordítozni kezd vele. Keményen ráparancsol Hádzsongra, hogy fogja be a száját, mert ő nem Misil, hanem Bidám! Misil meghalt! És ezt kénytelenek lesznek elfogadni! Értették?! Nem Misil módszerei, hanem BIDÁMÉ!

    Aztán eljött a koronázás napja, és egy hatalmas ünnepség vette kezdetét. A palota megújult, minden fel volt díszítve, hvárángok és szolgálók rituális táncot jártak a királynő tiszteletére. Tokmán még sose volt szebb, mint teljes királynői pompában, koronával a fején. A lány felemelt fejjel bevonul, Jusin és Bidám két oldalról kísérik. Aztán egyedül felmegy a trónhoz, és ráül. Tart egy szép beszédet arról, hogy mit tervez a jövőben. Az emberek éljeneznek, és térdre borulnak előtte.

    Jusin és Bidám is letérdel. Tokmán felemeli a kezét, mire csend lesz. Bidám elmosolyodik. Megfogadja magában ezen a szent napon, itt ezen a szent helyen, hogy: ,,Királynőm, mindenedet elveszem!" Hiszen Misil is megmondta, akit szeret, azon nem osztozkodhat. Bidám eldöntötte, egy napon ő fog azon a trónon ülni, és megszerzi magának Tokmánt. Igen, és Szolvon ebben segíteni fogja!