52. rész:

    Bizony az egy szép nap volt, a koronázás napja... Sok minden eldőlt aznap Bidám életében. És onnantól kezdve minden megváltozott. Elhagyta a kóborló lovag szerepét, és komoly, érett felnőtt férfivá lett. Rangjához méltón viselkedett, sem sírni, sem nevetni többé őt senki nem látta. Érzelmeit amúgy sem mutatta ki többé. Nem, azok mélyen benne el lett temetve. A vágyai, az álmai nyilvánvaló volt mindenki számára, mégsem beszélt sose róluk. Magának való, szótlan, gyanakvó emberré vált.

    Tíz év telt el, de nem nősült meg. Se nő, se család, se gyerekek... Egyáltalán rá sem nézett másra, csak Tokmánt látta. Az ő királynője uralkodott szívén, képtelen is lett volna megcsalni őt. Várt, várt a lehető legjobb lehetőségre, amikor magáénak követelheti. És a nővel együtt övé lesz a trón is. Minden az övé lesz!

    Mivel magánélete nem volt, legfeljebb csak álmaiban, ezért legfőképp a munkájának élt. Teljesen elköteleződött a védőrségnek, amit saját képére formált. Veszélyes, titkos, félelmet keltő szervezet lettek. Az emberei tiszteletét kemény munkával ugyan, de kivívta. Mostanra igazi vezetővé vált, akinek egyetlen csettintésére hadseregek cselekedtek. Ám a politikában sem maradt alul. A főbb tisztségviselők mind az ő kezében voltak. Misil és Misil módszerei elbújhattak mögötte, mert sokkal jobb lett, mint az anyja volt hajdanán.

    Tokmán egyik nap behívatja magához. Arra kéri Bidámot, legyen a kardja. Bidám akaratlanul is erre visszaemlékszik mestere szavaira (olyan, mint egy markolat nélküli rossz kard. Aki használni akarná őt, az megsebzi magát vele. Jó volna, ha lenne valaki, aki Bidám markolatává válhatna. De ha nincs ilyen ember, akkor neki kell kettétörnie a pengét.) Ám a jóslat ellenére megígéri Tokmánnak, ahogy a királynő óhajtja, lesz a kardja. Tudta, ezzel azt ígérte meg Tokmánnak, hogy hóhérként lesújt mindenkire, akit a királynő el akar tenni láb alól. Bidámhoz illő feladat.

    Aztán Jusin tábornagy dicsőségtől övezve visszatért a háborúból, amit a pekcseiekkel vívnak. A nép kiabál, eksztázisban őrjöng: ,,Éljen, éljen Jusin serege!" Bidám erre felkapja a fejét. Na álljunk csak meg egy percre! Mi az, hogy Jusin serege? Ilyesmit még soha idáig nem hallott. Nem csak a királynőnek lehet serege? Hm, ez nagyon furcsa! Jusin magasabbra tőrt, mint gondoltuk volna...

    Bidám egyből siet vamzerkodni a királynőnek, aki elárulja neki aggodalmát: Lehet, hogy még mindig vannak gályai ellenállók. Már megkérte Jusint, hogy beszéljen Voljával ez ügyben, de nem tudja, mire jutottak. Mindenesetre most engedélyt ad Bidámnak, hogy vizsgálódhasson egy kicsit, és ha van, akkor derítse ki, ki a felelős ezért. Bidám szeme felcsillan. Ez az! Erre vár immár tíz éve. Most lehetősége adódott végre, hogy Jusinnak alaposan befűtsön.

    Elmegy üdvözölni Jusint, hiszen mégis csak ez a protokoll. A tábornagy barátságosan átöleli őt, mosolyog, még egy pohár kupicára is meghívja, hogy megünnepeljék a győzelmét. Bidám visszamosolyog, jókedvűen beleegyezik. Persze, menjünk inni! Aztán megfordul, és már inti is Hjomdzsongnak, hogy kísérjen be egy-két gyanús egyedet Jusin seregéből, akiket kihallgathatnak.

    Mikor Jusin először értesült erről, hogy katonáit Bidám védőrsége tartja fogva, dühtől tajtékozva rátör, és magyarázatot követel. Bidám higgadtan felnéz rá, és színtelen hangon közli: Neki csak egy feljebbvalója van, a királyné. Egyedül csak neki tartozik számadással. Jusin nyel egyet, próbál lehiggadni. Aztán mindjárt másabb hangnemben kezd beszélni Bidámmal, mikor megérti, ők ketten egyenrangúak. A tábornagy visszavesz az arcából egy kicsit, és bocsánatot kér. Azt mondja Bidámnak, hogy barátként jött ide, és tényleg érdekelné a dolog, hogy milyen váddal hallgatják ki az embereit. Bidám ennyit válaszol: Sajnálja, de ő csak a munkáját végzi. Itt barátságnak nincs helye. Arra viszont készüljön fel Jusin, hogy akár őt is behívathatja kihallgatásra.

    Amint Bidám magára marad, el kezd gondolkozni azon, hogy miképp deríthetné ki azt, hogy létezik-e még az ellenállás, vagy sem. Elővesz egy papírt és egy tollat, majd rajzolgatni kezd rá mindenféle jeleket. Hjomdzsong mellészegődik, és azt kérdezi tőle, mik ezek? Bidám elmeséli neki, hogy erre a titkosírásra még Munno tanította annak idején. Úgy sejti, hogy a gályai ellenállók a mai napig használhatják. Aztán odaadja neki a levelet, és megparancsolja: Menjetek be mindegyikhez egyenként ezzel. Tegyétek az orra elé, és mondjátok azt, a másik társa már rég elárult mindent, ő adta nektek ezt a levelet. Ha egymás ellen uszítjátok őket, az egyik meg fog törni, és végül kiböki az igazságot.

    Nem sokkal később visszajött Hjomdzsong: Nem vált be a dolog. Oké, akkor más módszerhez kell folyamodnia. Kiválaszt egyet a saját emberei közül, beöltözteti egyenruhába, aztán bedobja Jusin emberei közé, mintha csak egy újabb rab volna. A kém, akit közéjük küldött, rajzolgatni kezd a porba egy jelet, amire tanította. Aha, a másik felismerte. A kém faarccal felállt, és kérvényezte, hogy engedjék ki, itt már végzett. Sikerült! Íme a bizonyíték, Tokmán jól sejtette, még létezik a gályai ellenállás.

    Parancsot ad Voljá letartóztatására, ami Jusin fülébe is eljut. Na hát emellett már a tábornagy sem tud elmenni szótlanul. Egyenese a királynő lábai elé járul, térdre rogy, úgy könyörög neki, hogy valaki magyarázza meg, mi folyik itt. Tokmán azt mondja: Jusin, mondj le a gályaiakról! Az ellenállás továbbra is működött a tudtuk nélkül. Jusin teljesen megzavarodik.: ,,Nem, ez nem igaz! A gályai nép..." De a királynő a szavába vág: ,,Hogyan?! A gályai nép? Nincs olyan, hogy gályai nép, mert itt Sillában mindenki az én alattvalóm!Bidám, gyere be! Tartóztasd le Jusint!" Bidám belép, elégedett mosollyal tesz eleget Tokmán parancsának. ,,Szívesen, nagyon szívesen, felség!"